A szobanövények megmentése a fő cél! Ezzel az ötlettel indult az a diákvállalkozás, amely a 2023-2024-es tanévben megnyerte a Diákvállalkozások Országos Versenyének a döntőjét.
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium csapata a PlantIT egy olyan okos szenzort fejlesztett ki, ami képes a szoba hőmérsékletének és páratartalmának a mérésére, valamint a talajnedvességet is érzékeli.
A diákvállalkozások először egy 4 perces prezentációban foglalták össze, hogy mivel is dolgoztak az elmúlt hónapokban. Ezután az általuk berendezett standnál, később a személyes interjúk során igyekeztek meggyőzni a zsűri tagjait, hogy az ő ötletüket a legjobb. A döntőn résztvevő 6 csapat igencsak megnehezítette a zsűri dolgát, hiszen fantasztikus fiatalok, lenyűgöző diákvállalkozásokat mutattak be.
Ezúton is gratulálunk a PlantIT csapatának, akik 2024. július 2-4. között Cataniában mutatkozhatnak be több mint 40 ország között Európa Legnagyobb Diákvállalkozói Fesztiválján (GEN-E 2024)!
Diákvállalkozások Országos Versenyének döntősei:
Fungo Nero 5 – Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
Euphoria Candle – Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
PlantIT – Alternatív Közgazdasági Gimnázium
SaveLifeAdopt – Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola
Gyurmánia Kft. – Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
Noffertum – Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Zsűri:
SMID BEÁTA CITI KÖZÉP-EURÓPAI KOMMUNIKÁCIÓS VEZETŐJE
RÉDLI ÁDÁM CITI MAGYARORSZÁG HELYI INFORMATIKAI INFRASTRUKTÚRA OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJE
FOGARAI PÉTER CITI MAGYARORSZÁG OPERÁCIÓS IGAZGATÓJA
BOLYÁN RÓBERT UNICREDIT BANK FENNTARTHATÓSÁGI IGAZGATÓJA, SOCIAL IMPACT BANKING VEZETŐ
A Diákvállalkozások Országos Versenye nem valósulhatott volna meg a Citi Foundation és az UniCredit Foundation partnersége nélkül.