JA hun logo main

FIATAL HANGOK A FENNTARTHATÓ JÖVŐÉRT

Projekt partner: BASF

Célcsoport: 15-20 év közötti fiatalok

Célkitűzés: Klímaváltozással, fenntarthatósággal kapcsolatos tudás fejlesztés

Nincs esemény

Ismerd meg a fenntartható technológiákat a BASF támogatásával

El tudod képzelni a világot kémia nélkül?

Fiatal Hangok a Fenntartható Jövőért – részvétel

Mivel az éghajlatváltozás a társadalom előtt álló egyik legsürgetőbb kihívás, a BASF partnerségre lépett a JA Worldwide-dal és nyolc JA tagországgal, hogy ösztönözze a fiatalokat, járuljanak hozzá az hatékony átmenethez és a fenntartható jövőhöz. Ma a világ népességének, több mint 40%-át a fiatalok teszik ki. Fontos számunkra, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a fenntarthatóság építésére az élet minden területén: a gazdaságban, a környezetvédelemben és a társadalomban, Kötelesek vagyunk aktívan bevonni a diákokat ebbe a dinamikus átalakulásba már középiskolás korban. Ezzel az együttműködéssel a BASF csatlakozik a Junior Achievement-hez abban a szilárd meggyőződésében, hogy a fiataloknak most központi szerepet kell játszaniuk, amikor igazságos és fenntartható jövőt építünk.

Ennek az új globális partnerségnek a segítségével a JA Worldwide és a BASF célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az éghajlatváltozásnak a közösségeikre gyakorolt következményeire, valamint az éghajlati alkalmazkodás és a hatékony átmenet szükségességére. A Fiatal Hangok a Fenntartható Jövőért programban való részvételük révén, valamint a BASF több mint 40 önkéntesének a világ minden tájáról érkezett támogatásának köszönhetően Brazíliából, Görögországból, Magyarországról, Indonéziából, Mexikóból, Nigériából, Ugandából és Vietnamból 800 diák fog ötletelni és újítani, kreatív megoldásokat keresni a bolygó igazságosabb és fenntarthatóbb jövőjének biztosítására.

Dr. Christoph Jaekel, a BASF vállalati fenntarthatóságért felelős alelnöke elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy egy Nobel-békedíj jelölttel együtt dolgozhatunk a fiatalok hangjának és meggyőzőerejének felerősítésén, valamint a fenntartható fejlődésben játszott szerepük hangsúlyozásában. Meggyőződésünk, hogy azáltal, hogy ilyen lehetőségeket kínálunk a fiataloknak, hozzájárulunk a jobb közösségek építéséhez szerte a világon”.

Asheesh Advani, a JA Worldwide vezérigazgatója méltatta a partnerséget, és azt mondta: „A fiatalok részesei akarnak lenni a holnap megoldásainak, különösen, ha olyan globális kihívásokról van szó, mint a fenntarthatóság. Örülünk, hogy a BASF szeretné hallani a hangjukat, partnerként kezeli őket a közös problémák megoldásában, és lehetőséget ad számukra, hogy hozzájáruljanak a fenntartható fejlődéshez.

Gergely Orsolya, a JA Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a környezeti problémákat úgy kell kezelni, hogy azok okait szüntetjük meg. A BASF-val közös együttműködésünk során szem előtt tartjuk a fenntartható fejlődés szellemiségének terjesztését a fiatalok körében, hiszen a feltörekvő generáció kreatív megoldásai hozzájárulnak a jövő fenntarthatóbbá tételéhez.

A JA WORDWIDE

A világ egyik legnagyobb ifjúságsegítő civil szervezeteként a JA Worldwide felkészíti a fiatalokat mind a munkaerőpiacra mind a vállalkozásra. A világ egyik legnagyobb és leghatásosabb ifjúságsegítő civil szervezeteként a JA gyakorlatias, magával ragadó tanulást nyújt a munkára való felkészültség, a pénzügyi tudatosság, a vállalkozói szellem, a fenntarthatóság, a STEM, a gazdaság, az állampolgárság és az etika területén.

A JA tanulási tapasztalatainak hatása túlmutat az egyes tanulók életén. A JA több mint 100 éve működik szerte a világon, még a politikai instabilitás, az erőszak és a háború uralta területeken is, és készen áll arra, hogy segítse a diákokat az ilyen körülményekből fakadó munkanélküliségben, szegénységben és kilátástalanságban.

Azáltal, hogy segíti a fiatalokat a foglalkoztatási és vállalkozói eszközök fejlesztésében, hogy értelmes munkát találjanak és fenntartható vállalatokat alapítsanak, a JA a béke és a jólét közvetítőjeként szolgál. A JA révén a fiatalok olyan készségekkel és gondolkodásmóddal rendelkeznek, hogy virágzó közösségeket építsenek.

500 000 üzleti mentorból és tanárból álló hálózatunk változatos gazdasági lehetőségeket biztosít a fiatalok számára: A JA-n keresztül minden évben több millió fiatal, 5 és 25 év közötti, felszerelkezhet azzal a gondolkodásmóddal és készségekkel, amik virágzó közösségeket építését teszik lehetővé.

A BASF-ről

Mi a BASF-ben kémiát alkotunk a fenntartható jövőért. A gazdasági sikert környezetvédelemmel és társadalmi felelősségvállalással ötvözzük. A BASF csoport csaknem 111 ezer munkavállalója szinte minden ágazatban és a világ szinte minden országában hozzájárul ügyfeleink sikeréhez. Portfóliónk hat szegmensbe sorolható: Chemicals (Vegyi anyagok), Materials (Anyagok), Industrial Solutions (Ipari megoldások), Surface Technologies (Felületi technológiák), Nutrition & Care (Élelmezés és gondozás) és Agricultural Solutions (Mezőgazdasági megoldások). További információk a honlapunkon találhatók: www.basf.com.

A JA MAGYARORSZÁG

A JA Magyarország fő célkitűzése, hogy kapcsolatot teremtsen az oktatás, valamint a hazai és nemzetközi üzleti élet sikeres szereplői között egy olyan vállalkozói élmény megszerzése által, ahol 6-24 éves fiatalok a vállalati partnerek, mentorok és pedagógusaik inspiráló közreműködésével mernek vállalkozói ötletük megvalósításába kezdeni.

A JAM vállalkozói közössége teret enged a fiatalok fejlődésének, és segíti azt számtalan területen, ahol sok egyéb mellett a csapatmunka általi kihívás, a változó körülmények közötti felelősségteljes döntéshozás, a kockázatvállalás lehetősége, valamint az önmegvalósítás kerül előtérbe.  A gyakorlati tudás átadására saját fejlesztésű digitális tartalmakat és nemzetközileg elismert online kurzusokat biztosítunk, valamint tapasztalati tanulással és újszerű pedagógiai módszerekkel folyamatosan segítjük, támogatjuk a pedagógusok és mentorok munkáját.

Az elmúlt tanévben több mint 37 ezer fiatalhoz jutottunk el az országban, 350 önkéntes vállalkozó és 800 pedagógus támogatásával.