Leaders 4 a day

Projekt partner: 

Időtartam: 

Célcsoport: középiskolás diákok

Célkitűzés:a fiatalok inspirációt kapjanak a vállalkozói életformára, mint lehetséges karrierlehetőségre.

Projekt koordinátor: Melter Helga

Elérhetőségek: melter.helga@ejam.hu

2015-ben Magyarország is csatlakozott a nemzetközi „Leaders – for – a – Day” fiatalok pályaorientációs árnyékprogramjához.

A program célja:  hogy a fiatalok inspirációt kapjanak a vállalkozói életformára, mint lehetséges karrierlehetőségre. Az Európa szerte egyidőben megvalósuló program az ESP program kísérőrendezvényeként van számon tartva.

A program része:Azon diákok, akik részt vettek a diákvállalkozás programban és ESP tanúsítványt is szereztek pályázhatnak a rendezvényre, amelynek keretében egy középiskolás diák, vagy volt diákvállalkozó látogat el egy napra egy cégvezetőhöz („Leaderhez“), hogy betekintsen mindennapi munkájába, és gyakorlati tapasztalatot szerezzen a munka világáról. A program célja, hogy a fiatalok inspirációt kapjanak a vállalkozói életformára, mint lehetséges karrierlehetőségre.

2015-ös Partnereink és Leadereink:

  1. Lenner Áron Márk – Nemzetgazdasági Minisztérium

Kelemen Gábor – Nemzetgazdasági Minisztérium

Bíró Albert – Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács

  1. Palásti Károly – GALVÁNPLASTIK Műanyag galvanizáló, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  2. Lehóczky Zoltán – Gránit Bank Zrt. és Magyar Bankszövetség

Nagy András – Privátbankár.hu Kft.

  1. Radványi Bálint – REGINET Nyugat – Dunántúli Tanácsadó Kft.

Bazsó Péter és Kovács László – KoBa Games Kft.

Balogh Ildikó – Biztosítási Oktatási Intézet Fejlesztési Alapítvány

2016-os Partnereink és Leadereink:

Hegedűs Éva – Magyar Bankszövetség

Lepsényi István –Nemzetgazdasági Minisztérium

Tardos János – Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Dr. Várnagy Emese– IVM Zrt.

Dr. Medgyessy Ildikó– Elegant Design Zrt.

Kovács János– Bankorg Kft.

Papp András –EURÓPA 2000 Nemzetközi Vállalkozói-, Vendéglátó-, Film és Média Középiskola

Pocsai Sándor –TAKATA Safety Systems Hungary Kft.

2017-es Partnereink és Leadereink:

Lepsényi István– Nemzetgazdasági Minisztérium

  1. Billo Kármen – Nemzetgazdasági Minisztérium

Magyar Gábor – ManpowerGroup

Valeriano Donzelli – GE Power

Kremmer László – Citi Magyarország

Kovács Béla – Porminus Takarító és Szolgáltató Kft.