jtóközlemény
A program a Citi Alapítvány 85 ezer dolláros adományával folytatódik
Országszerte további 8 ezer felső tagozatos diák tanulhat a korszerű oktatóanyagokból abban a 26 általános iskolában, amely részt vesz az idei Citibank Iskolatámogatási Programban. A Citibank Magyarország 2001-ben indította el ezt a pénzügyi és gazdasági képességeket fejlesztő programját a Junior Achievement Magyarország (JAM) Alapítvánnyal közösen. Az idei 85 ezer dolláros adománnyal együtt a Citi Alapítvány eddig összesen közel 1,2 millió dollárral támogatta a programot Magyarországon, így 336 iskolában több mint 138 ezer kisdiák tanulhat a modern pénzügyi-gazdasági tananyagokból.
A program célja, hogy az iskolák számára elérhetővé tegye a korszerű technológián alapuló, innovatív oktatási stratégiákat és tananyagokat, amelyek elősegítik a tanulók pénzügyi és gazdasági ismereteinek, képességeinek, valamint teljesítményének növelését.
Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta: „A JAM-mel közösen kidolgozott tananyagaink a családi költségvetés, a bevételek és költségek, a hitel és kockázatok, a megtakarítások és befektetések, a kínálat és szükségletek, a piac és verseny koncepcióival ismertetik meg a kisdiákokat életkoruknak megfelelő szintű, érdekes és interaktív játékokon keresztül. Biztosak vagyunk abban, hogy azok a tanulók, akiknél már ilyen fiatal korban sikerül felkelteni az érdeklődést, és kiépíteni a tudatosságot a pénzügyek iránt, a későbbiekben sokkal felelősségteljesebben és hatékonyabban tudják majd kezelni pénzügyeiket.”
Gergely Orsolya, a JAM ügyvezető igazgatója elmondta: „Nagyon örülünk, hogy a Citibankkal együttműködve folytathatjuk ezt a sikeres programot. Biztos vagyok abban, hogy a diákok nem is tudják felmérni, hogy nem csak egy egyszeri ajándékot kaptak, hanem sokkal inkább egy lehetőséget arra, hogy olyan ismereteket és készségeket sajátíthassanak el, amelyek a későbbi sikereik alapjai lehetnek, mint például a döntéshozatal, a problémamegoldás, a csapatmunka, a kritikus gondolkodás, az adatgyűjtés és elemzés, vagy a tárgyalás terén. Az elmúlt több mint tíz évben a programhoz csatlakozott intézmények tanulói eredményesen használják a megszerzett Életre való tudást, ahogy ezt a szülői és tanári visszajelzések is igazolják.”
A teljes sajtóanyag letölthető itt.
A 2011/2012-es program során támogatott intézmények: 
2. Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr
3. Arany János Általános Iskola, Kosd
4. Bálint Márton Általános és Középiskola, Törökbálint
5. Biatorbágyi Általános Iskola, Biatorbágy
7. Bp. Föv. 13. ker. Önkormányzat Csata Utcai Általános Iskola, Budapest
8. Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Miskolc
9. Csány László Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Zalacsány
10. Dózsa György Általános Iskola, Debrecen
11. Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Budapest
12. Farkasréti Általános Iskola, Budapest
13. Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szeged
14. Gróf Apponyi Albert Általános Iskola, Gencsapáti
15. Jókai Mór Református Általános Iskola, Nyíregyháza
16. Kunadacs-Ladánybene Általános Iskola és Óvoda, Ladánybene
17. Majosházi Református Általános Iskola, Majorosháza
18. Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola, Budapest
19. Mikrotérségi Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Egercsehi
20. Mindszentgodisai Általános Iskola, Mindszentgodisa
21. Németh László Általános Iskola, Mezőszilas
22. Óbudai Nagy László Általános Iskola, Budapest
24. Petőfi Utcai Általános Iskola, Békéscsaba
25. Szigeti József Utcai Általános Iskola, Budapest
26. Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Budapest
A Citibank Pénzügyi Oktatási Iskolatámogatási Programban résztvevő 26 intézményben 2011. decemberében a kisdiákok örömmel vették birtokukba az oktatási eszközöket, amelyeket januártól már a mindennapi iskolai oktatásban használnak. A nyomtatott és elektronikus sajtó több városban örömmel számolt be a támogatásokról.
2012. február 2.
Újabb mérföldkövéhez érkezett a Citibank támogatásával megvalósuló Citibank Pénzügyi Oktatási Iskolatámogatási Program. Az idei projektben résztvevő 26 általános iskola 26 tanára fog találkozni Budapesten a Hotel Griffben. A találkozó célja, hogy megismerkedjenek a Junior Achievement Magyarország által mentorált pénzügyi, gazdasági, vállalkozási programokkal.
Az akkreditált tanárképzés időpontja 2012. február 9-10-11., 2012. március 3. A képzés keretében a résztvevők számára átadásra kerülnek a JAM aktuális tananyagai, valamint bemutatásra kerülnek azok a programok, módszerek, amelyek által a pénzügyi, gazdasági, vállalkozási ismeretek könnyedén, játékosan adható át a fiatalok számára.
A képzés célja, hogy a képzésben résztvevők a szükséges elméleti ismeretek mellett elsősorban olyan módszereket gyakoroljanak be, amelyek lehetővé teszi számukra a pénzügyi és gazdálkodási ismeretek élményszerű oktatását. A képzésben résztvevők ismerjék meg mindazokat a korszerű anyagokat, programokat és módszereket – személyes élményt szerezve, amelyek a mai pénzügyi, gazdálkodási ismeretek oktatása és fejlesztése kapcsán kifejlesztésre kerültek.

2012. február 27. - Képes beszámoló az akkreditált tanárképzésről - Budapestről
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]()
A képzésen készült fényképek elérhetőek a JAM facebook oldalán.
A képzésen készült anyagokból....
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A képzésen résztvevők üzenetei a kollégák felé:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
750000 Ft értékű támogatás a CITIBANK-tól - forrás: Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola - 2011. december 29.
Köszönet a korszerű programért - forrás: Újpest Önkormányzat
Bocskais tanulók a Citibank oktatási programjában - forrás: Bocskai.net - 2012. január 2.
Oktatási csomagot kaptak - forrás: Borsod Online - 2012. január 28.
Újabb nyolcezer diákot támogat a Citibank - forrás: Világgazdaság Online - 2012. február 1.
további hírek a Publikációk oldalon