Nemzetközi vásárra invitálja a magyar diákvállalkozásokat a JA csehországi szervezete

A Junior Achievement Csehországi szervezetétől kaptuk a hírt, hogy Hradec Královéban nemzetközi vásárt hirdetnek a diákvállalkozások számára, amire magyar jelentkezőket is várnak.

A versennyel egybekötött vásár remek lehetőséget biztosít a nemzetközi piaci kitekintésre, a kapcsolatépítésre, új impulzusok, ötletek, emberek és diákvállalkozások megismerésére és a termékfejlesztésre is.

Időpont: 2019. december 9-11

Helyszín: Hradec Králové Aldis Kongresszusi Központban

Részletek és program:

Sor került a JAM & EIT RawMaterials Startup Programjának első tájékoztatójára

A Miskolci Egyetem adott helyet az országos program első tájékoztatójának. A hallgatóknak és oktatóknak szervezett meetupon a résztvevők megismerkedhettek a program nyújtotta lehetőségekkel, és a hátteret biztosító két szervezettel.

A Startup program célja, hogy a 19-30 év közötti egyetemisták bepillantást nyerjenek a vállalkozások világába és megtapasztalhassák, milyen kihívásokat rejt egy saját válllalkozás indítása. Az ötleteléstől kezdve a teljes munkafolyamat végéig mentorok kísérik végig a diákok munkáját, segítve őket a gyakorlati problémák megoldásában, az elakadások feloldásában és a effektivitás növelésében.

A miskolci csak az első állomás volt, nemsokára további egyetemekre is ellátogatunk a programmal.

A következő három hónapban workshopokkal várjuk majd az érdeklődőket, ahol a kreatív gondolkodás kerül középpontba, mint a vállalkozásfejlesztés egyik kulcsa.

További információk a programról itt érhetők el.

Megnyílt a regisztráció az idei Diákvállalkozás programra

Megnyílt a regisztráció a 2019/2020-as tanév JAM Diákvállalkozás programjába való részvételhez! 

A programra olyan általános- és középiskolás diákok jelentkezését várjuk, akik szeretnék megtapasztalni, milyen kihívásokat rejt egy vállalkozás működtetése az üzleti terv elkészítésétől, a piacra lépésen át a fogyasztói igények mentén történő termékfejlesztésig. Mindezt valós piaci környezetben, bejegyzett vállalkozásként, valós pénzforgalmat bonyolítva.

Készen álltok? Akkor töltsétek ki a regisztrációt itt:

tiny.cc/diakvallalkozas

Érdekel a program, de többet szeretnétek tudni róla?

Bővebb információ itt és a Diákvállalkozások.hu oldalon érhető el.

 

JA Global Alumni Conference 2019

Több, mint négyszáz résztvevő négy napon keresztül mélyítette szakmai ismereteit, ápolta és bővítette ismertségeit, barátságait a JA első globális alumni konferenciáján augusztus végén.

A bécsi konferencia – melyre Junior Achievement összes régiójából érkeztek tagok – három témakört ölelt fel, ami a sikeres vállalkozói életben elengedhetetlen: kommunikáció, kockázatvállalás és innováció. A tematikus napokon ezen témákra építve workshopokon vett részt az alumni tagsága, keynote speaker-öket hallgathatott, pitch-eket nézhetett és adhatott, panel beszélgetéseken vehetett rész. Újdonság volt, hogy idén Masterclass-okon keresztül is elmélyedhettetek az alumni tagok egy-egy témában, így a megtanulhatták hogyan vonzzanak befektetőket vagy hogyan adják a legjobb pitch-eket. Gyárlátogatások, mint a Magna autógyár vagy a Gösser sörgyár a világ leginnovatívabb technológiájába adott betekintést. Számos inspiráló ember és a mögöttük álló történet, legyen az akár meghívott előadó vagy alumni tag, megmutatta, hogy bármilyen krízis is érheti a világot, különös tekintettel a globális klímaváltozásra, ez a közösség képes arra, hogy változást hozzon a világba. Mert itt mindenki JA, és büszkén mondhatta: I am JA.

További fotók a JA Alumni Europe facebook oldalán itt!

 

Hogyan fordítsuk a közjó érdekébe a social mediát? – JAM-Citi Innovációs Nap

Hogyan fordítsuk a közjó érdekébe a social mediát? Ezzel a kihívással találták magukat szemben azok a diákok, akik május 23-án részt vettek a JAM-Citi Innovációs Nap rendezvényén. A program lényege, hogy a jelentkező diákok 4 – 5 fős csapatokban egy üzleti tervet dolgozzanak ki a nap végére, aminek a középpontjában egy aznap ismertetett probléma, kihívás áll.

A Citi Alapítvány évek óta támogatja a Junior Achievement Magyarország programját – így mint kiemelt partnerünk, a kihívást is ők biztosították az Innovációs napra.

A kihívás idén a social mediara fókuszált. Egyre több ember veszi igénybe a különböző social media felületeket és ez a szám napról napra nő. A feladat értelmében a diákoknak azon kellett dolgozni, hogy ezen tények ismeretében, hogyan lehetne mégis a social mediat a közjó érdekébe állítani milyen szolgáltatást lehetne kitalálni, ami a social mediat felhasználva egy társadalmi problémára reagál.

A versenyre 5 különböző iskolából, 17 csapat jelentkezett, hogy csapatával bizonyítsa saját vállalkozói tudását és kreativitását a szakmai zsűritagok előtt.

A nap elején csapatépítő játékokon vettek részt a diákok, majd megismerhették magát a kihívást. A probléma ismertetése utána a diákok csapatokban dolgozhattak egészen az ebédszünet végéig. Ekkor ugyanis a JAM által felkért mentorok (szakmai üzletemberek) érkeztek, hogy segítsék a csapatok munkáját. A mentorok különböző szakterületről érkeztek, így minden mentor más és más témában tudott segíteni a fiataloknak. A felkért önkéntesek 15 percet töltöttek 1-1 csapatnál, majd mentek is tovább „rapidrandiszerűen” a következő mentorált csapathoz.

A mentorálást követően a diákok a végső simításokat végezték el a prezentációjukon és felkészültek a zsűritagok előtti előadásra. Minden csapatnak 4 perce volt, bemutatni a saját ötletét és meggyőzni a zsűritagokat.

A prezentációt követően a zsűritagok kiválasztották az általuk ítélt legjobb 3 csapatot:

 

3. helyen : Fourmen Kft. (Budapesti Keleti Károly)

A csapat egy szolgáltatást fejlesztett ki, ami segít a függőségeket leküzdeni. Fő feladati: drog, cigaretta és alkoholproblémák leszokásában való segítségnyújtás.

Az ötlet különlegessége, hogy egy olyan VR szemüveget programoznának erre a célra, ami megmutatja a használójának, hogy mi történik akkor, ha nem teszi le az adott szert. A VR szemüveg bemutatná a fogyasztóknak, hogy mi lesz a következménye (külső és belső szempontból) ha tovább folytatja a romboló életvitelt.

2. helyen: Fake News (Alternatív Közgazdasági Gimnázium)

A csapat az álhírek problémáját állította a vállalkozás középpontjába. Manapság nagyon is aktuális az álhírek problémája. Az információrengetegben hírek tömkelege áramlik az emberre és mindenki érintett abban a kérdésben, hogy hogyan is válasszuk ki a valós, tényleges információn alapuló híreket. 4 fő közösségi csatornát választottak ki (Facebook, Instagram, Youtube, Twitter) ahol különböző játékok, videók formájában tanulhatnék meg az emberek, hogyan szűrjék ki az álhíreket. Ez lenne az oktatás része a csapat programjának.

A megoldásuk másik része – védjegy biztosítása. Egy hozzáértő csapat ellenőrizné a hírportálokat , és ha úgy ítéli meg, hogy a portál megbízható, helyes információkat közöl egy „pipával” ellátnák a nevüket, ami azonnal látható lenne, bárki a portálra keres. Ez a „pipa” lenne a biztosíték arról, hogy az adott oldal, megbízható hírt tesz közzé.

1. helyen: TAKO (Közgazdasági Politechnikum)

Egy olyan időbeosztó applikáció áll a  csapat ötletének a középpontjában, ami segítené (elsősorban) a diákok mindennapjait megszervezni. Az applikáció nem megmondja, mikor mit kell csinálni, hanem rávezeti a diákokat a helyes időbeosztás fontosságára. Az applikáció 3 részből állna. 1. összesítés – összesíti az online és offline tevékenységeket, 2. szembesít – %-osan fejezi ki az egyes tevékenységgel eltöltött időt, mintegy intő jelként a használó számára, 3.értesít – folyamatos visszajelzést ad az időről az alkalmazása közben.

Minden csapatnak gratulálunk, nagyon jó munkát végeztetek!

Köszönjük a szakmai mentoroknak a segítséget  Laczó Adrienn, Vecseg Zsuzsanna, Mezei Dávid, Csatári Mariann, Himer Csilla, Kovács János, Farkas Mátyás, Dénes Andrea és Fehér Melinda és köszönjük a zsűritagok munkáját is: Kulczu Gusztafik Anita, Végvári Enikő, Kiss Aranka, Fábián Borbála, Sárközy Ildikó és Székely Tünde.

NN Társadalmi Innovációs Verseny országos döntő az NN Székházban

2019. 05.23.-án rendeztük meg Budapesten, az NN Társadalmi Innovációs versenyének hazai döntőjét, ahol az előzetes pontszámítások alapján kikerült, három legjobb csapatnak volt lehetősége prezentálni az innovatív ötletét a szakmai zsűri előtt.

A három legjobb csapat és mentoraik:

Re-Vi-Ni-Ba csapat: Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, felkészítő pedagógus: Fedor Lászlóné, NN mentor: Szoboszlai Krisztina – 3. helyezett

Partyarcok csapat: BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium, felkészítő pedagógus: Egyedné Horváth Mónika, NN mentor: Kristóffy Andrea – 2. helyezett

Team- MI: BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium, felkészítő pedagógus: Egyedné Horváth Mónika, NN mentor: Dér Gábor – 1. helyezett

A győztes Team- MI csapat ötlete egy olyan telefonra letölthető applikáció volt, amely segít az embereknek az egészséges életmód kialakításában, úgy, hogy különféle egészséges recepteket, illetve edzésterveket ajánl aszerint, hogy mi az elérendő cél (fogyás, szálkásítás, stb.).

A győztes csapat 2019. június 27.-én fogja képviseli Magyarországot a nemzetközi, online döntőben!

Gratulálunk minden résztvevő csapatnak az elért eredményhez, és sikeres felkészülést kívánunk az első helyezett csapatnak!

Mindemellett szeretnénk megköszönni az NN mentorainak a felkészítést, a szakmai zsűritagoknak, Jeney-Schwartz Viktóriának, Dr. Tóth Rabán Máténak és Zonda Juditnak a részvételt a döntőn, valamint Varga Cecíliának, aki egész évben segítette a JAM-el való közös munkát!

Rangos nemzetközi díjra jelölték a magyar PÉNZ7-et

Budapest, 2019. május 17.Magyarország a PÉNZ7 programjával 170 ország közül Európából egyedüliként került be a Global Money Week eseménysorozat „Excellence Award” díj jelöltjei közé. A jelöléssel és a díjjal azon országok és szervezetek munkáját ismeri el a szervező Child and Youth Finance International, amelyek több éve folytatott tevékenysége példaértékű, valamint újszerű megközelítést képvisel a fiatalok élményszerű pénzügyi és vállalkozói nevelésében. A legeredményesebb programokat június 19-én a dél-afrikai Johannesburgban, nagyszabású nemzetközi díjátadó keretében jutalmazzák.

Hazánk 2015-ben csatlakozott az Európa-szerte egy időben zajló European Money Week kezdeményezéshez, majd 2017 óta a magyar PÉNZ7 a Global Money Week (GMW) eseménysorozat aktív résztvevőjévé is vált. Az iskolák körében országszerte egyre népszerűbb témahétre az idei tanévben is jelentős érdeklődés mutatkozott: mintegy 1250 iskola regisztrált a programra, és a rendhagyó tanórákon résztvevő diákok száma meghaladta a 205 ezret.. Fontos nemzetközi elismerés, hogy a program 2017 és 2018 után ismét bekerült a Child & Youth Finance International (CYFI) legsikeresebbnek ítélt Global Money Week programjai közé. A nemzetközi összehasonlításban is kiugróan magas diák-részvétel mellett a példaértékű intézményi együttműködés, a kormányzati és nem kormányzati szereplők közötti szakmai összefogás, az újszerű, digitális oktatási megoldások alkalmazása, az évről-évre egyre több önkéntes, valamit a jelentős médiavisszhang is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a CYFI a legjobbak közé választotta a magyar PÉNZ7-et. A díj jelöltjei közé ugyanis nem jelentkezés, hanem egy nemzetközi zsűri értékelése alapján lehet bekerülni.

A program elfogadottságára és köznevelési jelentőségére utal, hogy 2016-tól kezdődően az EMMI a tanév rendjében hivatalosan is meghirdeti a Pénzügyi és vállalkozói témahetet.  A pénzügyi témák mellett 2017 óta már a vállalkozói ismeretek is szerepelnek a témahét programjában. 2019-ben a PÉNZ7 hat intézmény együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg: a programot életre hívó Magyar Bankszövetség, Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Nemzeti Bank szakmai és anyagi támogatásával működő Pénziránytű Alapítvány mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány is aktívan részt vett a diákok pénzügyi és vállalkozói szemléletformálását célzó eseménysorozat sikeres megvalósításában. A 2019-ben ötéves jubileumát ünneplő PÉNZ7 számos színes szakmai programot kínált az iskolák számára a „Befektetésekről okosan!” és a „Problémafelismerés és üzleti ötlet” témakörében. A témahéten résztvevő diákok pénzügyi kvízekben is összemérhették tudásukat. Az Európai Pénzügyi Kvíz brüsszeli döntőjén Magyarországot a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium csapata képviselte. A magyar diákok a 29 csapatból álló nemzetközi mezőnyben a legjobb 10 között végeztek.

A Global Money Week rendezvénysorozatot a Child and Youth Finance International nemzetközi nonprofit szervezet 2012-ben annak érdekében indította el, hogy világszerte küzdjön a szegénység ellen. Megközelítésük szerint a szegénység elleni küzdelem egyik leghatásosabb eszköze, ha a fiatalok megismerkednek az alapvető pénzügyi kérdésekkel, megtanulják, hogyan bánjanak a pénzzel, és tisztában vannak azzal, hogy anyagi boldogulásukért ők is aktívan tehetnek. A CYFI programja mára már mintegy 170 országban van jelen, és a rendezvénysorozat az idén már közel 32 millió diákhoz és fiatalhoz jutott el.

A 2019-es „Global Money Week Excellence Award” díjra a rangos nemzetközi zsűri a magyar PÉNZ7 programot – 170 ország közül Európából egyedüliként – a globálisan legjobbnak ítélt öt ország közé sorolta. A jelöltek között Magyarország mellett a díj várományosa Bhután, Egyiptom, Kolumbia és Zambia.

 

Diákvállalkozás verseny díjazottak 2019

Idén 10 diákvállalkozás jelentkezett az idei tanév utolsó megmérettetésére. A diákvállalkozások országos versenyén a 2018/2019-ben regisztrált diákvállalkozások kaptak lehetőséget arra, hogy 4 versenyelemen bizonyítsák tudásukat a szakmai zsűri tagjai előtt.

A 4 versenyelem:  az üzleti beszámoló megírása és annak leadása – ami az éves tevékenységüket foglalja össze, a pénzügyi kimutatásokkal, mérleggel, fontosabb mérföldkövekkel, célokkal és konzekvenciával kiegészítve – egy 4 perces prezentáció, amiben be kell mutatni a diákvállalkozást, standinterjú és a zsűritagok és a csapat közötti beszélgetés: a panelinterjú.

A teljes cikk a diakvallalkozasok.hu oldalalunkon, itt olvasható:

http://diakvallalkozasok.hu/dijazottak-2019/

A Mystery Box lett az Év diákvállalkozása

A budapesti diákvállalkozás egy kültéri szabadulójátékot tervezett és valósított meg. A nagyszabású ötlet már két pályán is elérhető, több nyelven. A zseniális ötlet a zsűritagokat is meggyőzte, ők lettek az év diákvállalkozása.

Sok sikert srácok Lilleben!

Diákvállalkozások Tavaszi Vásárát és Versenye

Tavaszi zsongás a Duna Plázában

Várakozás övezte az idei JAM-Citi Diákvállalkozások Tavaszi Vásárát és Versenyét.  Az április 12.-én megrendezésre kerülő programon az ország több részéről érkeztek az általános és középiskolás csapatok, hogy bemutassák vállalkozásukat és a megszerzett vállalkozói tapasztalatukat. A mini vállalkozások szeptember óta alakultak meg a JAM-Citi Diákvállalkozás program keretén belül, így sokaknak ez volt az első piacra lépése.

Részletek: