Ilyen volt: Találd fel a jövőt! 2019 Innovációs Tábor

2019. március 21-22.-én került megrendezésre, immár 2. alkalommal az Arconic-Köfém Kft. és a Junior Achievement Magyarország közös programja a „Találd fel a jövőt! 2019” Innovációs Tábora.

A két napos rendezvényen közel 40 diák gyűlt össze, 4 székesfehérvári szakgimnáziumból, azért, hogy innovatív megoldást találjanak a 2028-as Los Angelesi Olimpia közlekedési, forgalomtechnikai rendszerének megszervezésére.

Az idei Innovációs Tábor első napját Székesfehérváron az Alumíniumipari Múzeumban töltötték a diákok, ahol csapatépítő és jégtörő játékokat követően, megismerhették jobban az Arconic-Köfém Kft. múltját, termékeit, profilját, a mentorok munkakörét és a 3D-s nyomtatást. Végül pedig a nap zárásaként körbevezették a diákokat az Alumíniumipari Múzeumban.

Az Innovációs Tábor második napja a székesfehérvári Hotel Magyar Királyban folytatódott, ahol Horváth Tamás az Arconic-Köfém Kft. Vezérigazgató – helyettese nyitotta meg a rendezvényt. A megnyitót követően a diákok megismerhették teljes részleteiben a rájuk váró feladatot, vagyis a kihívást. Délután a diákoknak lehetőségük volt az Arconic-Köfém Kft. mentoraival együtt dolgozni, és egy mentorálási folyamaton részt venni. A mentorálást követően a prezentációkkal folytatódott a verseny, ahol minden csapat 4 percben előadta az innovatív ötletét, a 4 tagú zsűri előtt.

Az első helyezett a SZFSZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskola tanulói lettek, így ők képviselhetik hazánkat a májusi nemzetközi döntőn Brüsszelben, ahol brit, francia és német diákokkal mérik majd össze tudásukat.

Az innovációs Táboron részt vett iskolák:

Székesfehérvárii SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

SZSZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium – 3. helyezett: Bagoly Szabolcs, Békefi Anna, Czerovszki Ildikó, Dombóvári Bálint, Pozsgai Márton

SZFSZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – 2. helyezett: Kovács Norbert, Lőrincz Ádám, Maslonka Levente, Szabó Fédra Réka, Varsányi András László,

SZFSZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – 1. helyezett: Bencze Kristóf, Fazekas Bence, Győri Dominik, Kovács Bence, Nyiri Bálint.

A zsűri tagjai:

Gergely Orsolya – Ügyvezető Igazgató, Junior Achievement Magyarország

Sas Erika – Arconic-Köfém Kft. – Kommunikációs Vezető

Balangó Dávid- Arconic-Köfém Kft. – Állomás és Kompresszortelep Vezető

Fuchs Attila – Arconic-Köfém Kft. –  Területi termelésvezető, Öntöde

Az Arconic-Köfém Kft. mentorai voltak:

Varga-Varró Ágnes – HR Business Partner

Pávay Nóra – Marketing specialista

Veszelovszky Zoltán -Minőségügyi Technikus

Sipos Gergő – Quality Support

 

Rövid videónk a napról: